Szabó Lajos (Léva, 1927 - 1995., Budapest): A festmény mérete: 50 * 70 cm + keret, olaj, farost. Hátoldalán: Képcsarnok Vállalat címkéje. Azonnal falra akasztható, szép állapotban.
Festő. A Felvidéken, a Garam kis ága, a Perec-patak mellett, Léván született 1927-ben, munkás csalásban. Apja kőcsiszológyári vasmunkás volt. Tehetségére először középiskolai rajztanára, Kraumann Erik figyelt fel, és indította el a művészi pályán.
Az átvészelt háború után, 1945-ben érkezett a romos Budapestre. Itt fejezte be középiskolai tanulmányait, közben a Csepeli Vasgyárban dolgozott, hogy magát fenntartsa. A munkásokkal kialakított barátsága életre szólóvá szövődött. A művészi elhivatottsággal együtt elkötelezte magát a szocializmus ügye iránt is. A Képzőművészeti Főiskolára kerülése után egy ideig még a vasgyárban dolgozott.
1946-ban a Népi Kollégiumi Mozgalom pártfogásába vette. Ettől fogva csak a tanulásnak szentelhette az energiáját, mert a szűkös, de biztos megélhetést szavatolta a NÉKOSZ. A főiskolán Boldizsár Iván, Burghardt Rezső, Kandó László, Pór Bertalan, Kmetty János voltak a mesterei, Szőnyi Istvánnak pedig tanársegédje volt. 1950-ben állami ösztöndíjjal a Krakkói Művészeti Akadémián Trarancewski professzor vendégnövendéke volt.
Kezdetben, 1946-ban a József Attila Kollégiumban lakott, majd részt vett a Dési Huber István Képzőművészei Kollégium megszervezésében, melynek éveken át tagja volt. Elkötelezte magát a dolgozó nép művészeti szolgálatára, tudatában volt annak, hogy ezt csak a valóság hű kifejezésével, a realista hagyományok következetes alkalmazásával tudja megvalósítani. Művészeti múltja egységes, töretlen volt. Soha nem tántorították el a divat, a siker és a színjátékra törekvő „ izmusok”. Művészi képességének egyik legfőbb értéke kiváló rajztudása volt. Szinte pillanatok alatt odavarázsolta a témát a fehér papírra. Különösen elmondható ez az emberi arcokra. 1952-ben Munkácsy Mihály-díjjal tüntették ki.
Művészeti szabadiskolákban, például Pesterzsébeten, majd Dunaújvárosban a Vasmű Képzőművészeti körében dolgozott 1953– 1957 között. A fiatalabb művészgeneráció sorából sokan éreznek iránta hálát, tekintik tanítómesterüknek. A kecskeméti Művésztelepen 1957– 1959 között dolgozott. A nagy elődök, Révész Imre, Iványi-Grünwald Béla, Tornyi János, Koszta József nyomdokain haladva a színek és formák nyelvén igyekezett érzékeltetni az alföldi táj szépségeit és az ottani emberek életét. Budapesten a Lehel úton, a Művészházban, 1953-ban kapott műtermet, de gyakran tartózkodott és festette tájképeit a Dunakanyarban, Szentendrétől Visegrádig. A legkiválóbb portréfestőink egyike.
Amerre járt, hazánkban és a nagyvilágban, mindenütt sorra festette lírai hangvételű tájképeit, ragadta meg a természet hangulatát, egy-egy város jellemző részletét. Szívós szorgalmas munkával érte el, hogy művészete tiszta maradt és mentes minden felesleges felhangtól. Ezáltal kifejezi a jó értelemben vett hazaszeretet is.
Művészi hivatásában legtöbb segítséget feleségétől kapta. 1963-ban kötött házasságot dr. Tárnok Lujza gépészmérnökkel, aki tanulmányait Moszkvában végezte ésGödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen tanított.
Eredetiségére örök pénzvisszafizetési garanciát vállalok!
Jelenlegi ára: 43 999 Ft
Az aukció vége: 2020-04-05 10:52 .
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése